A törvény hatályba lépése és a lecsengő EB jó alkalmat ad arra, hogy még egy szót szóljunk a törvény kapcsán

A poszt elsősorban a tehetetlen és kétségbeesett érzéseimnek szól, de igyekeztem ezeket háttérbe szorítani és alátámasztó érvekre koncentrálni.  Eszembe sem jut ennek a komplex jelenséghalmaznak jelen keretek közötti felfejtése, annak pusztán egy-egy vetületére koncentrálnék.

A "pedofil törvény" néven indult, majd később "homofóbbá" vált, végül a 2021. évi LXXIX. törvény a pedofil bűnelkövetőkkel szembeni szigorúbb fellépésről, valamint a gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról anyakönyvezett alkotásról lesz szó.

A törvény jogi vonatkozásairól és arról, hogy mennyire nem felel meg a jogszabályokkal szemben támasztott minimális elvárásoknak már írtak, a homofób aspektusát és azt, hogy mennyire értelmetlen ezeket ebben a törvényben szerepeltetni, rengeteg cikkben és műsorban tárgyalták, így erre én most nem fókuszálok. 

Térdre!

A 2021-es EB-n a résztvevő válogatottak a rasszizmus elleni küzdelem jegyében letérdelnek, vagy más módon fejezik ki ezirányú álláspontjukat (pl. a Respect feliratra mutatnak). Azzal, hogy különböző országok különböző módon fejezik ki azt, hogy elítélik a rasszizmust teljesen rendben van. Virágozzék minden virág!

Orbán Viktor azonban jelezte, hogy a magyar kulturális összefüggésben a térdelés nem fér bele, csak három esetben megengedett az ilyen gesztus. Egészen pontosan így fogalmazott: "A magyar ember a Jóisten, a hazája előtt térdel le, és ha megkéri a szerelme kezét. Minden más esetben ez Magyarországon kultúraidegen."

A miniszterelnök azonban kihagyott legalább egy esetet, amely velem legalábbis megtörtént és magyar embernek gondolom magam, tehát a miniszterelnök úr feltételeinek megfelelek. Ez az eset pedig nem más, mint a szülők büntetésének következtében megvalósuló térdelés elsősorban abban az esetben, ha apám részegen jött haza és nem a verbális megalázást választotta, akkor bizony térdelni kellett a sarokban. Apám nem volt a Jóisten, már csak a fent említett viselkedéséből fakadóan sem és hát a kezét sem akartam megkérni több okból sem és azt is beláthatjuk, hogy apámat nem egyenlő a hazámmal sem (itt most a Vaterland kifejezés nem releváns, itthon egyébként is anyaföldnek hívjuk). Így vagy nem vagyok magyar (fentebb már jeleztem, hogy az vagyok), vagy apám volt kultúraidegen (mivel ő is magyar volt ezt logikailag kizárnám). Így nem marad más logikai út számomra, mint azt feltételezni, hogy Orbán Viktor nem ismeri mi történik az országban a családokban, az önmagában védendő intézményt. Ez utóbbit megint csak kizárnám, hiszen maga a miniszterelnök is áldozata volt ennek, amelyről maga is beszélt. (Arról nem is beszélek, hogy az EMMI saját maga fogalmazza meg, hogy létezik a családon belüli erőszak és magas a látenciája is).

Tehát azt mondhatom, hogy a döntéshozók tudnak a problémáról, de nem futja érdemi beavatkozásokra. Cserbenhagyják a legkiszolgáltatottabb csoportokat és ott hagyják abban a helyzetben, ahol védtelen. Az állam nem vesz tudomást arról, hogy a megelőzésre, támogatásra kellene fókuszálni. Pontosan úgy, mint ahogy sem én, sem anyám nem tudta, mit tehetnénk apám ellen, magunkra maradtunk. Ennek már nagyságrendileg 20 éve, de az áldozatok továbbra is egyedül vannak.

Hiszen a szigorúbb büntetések nem elegek, szükséges lenne arra koncentrálni, hogyan kerül felderítésre a bűn, hogyan kapnak segítséget az áldozatok és az áldozatokkal találkozók. 

Mivel a latencia nagy, így elsősorban az jelentette volna a gyerekek védelmét, ha ebben kapnak segítséget a gyerekek és a szülők, szakemberek, de pont őket hagyja cserben és magára a törvény. Sejthető, hogy a nyilvános listák nem egyértelmű fegyverek a segítésben, sokkal fontosabb lenne a felderítés hatékonyságát növelni.

Törvény a "védelemért!"

Kerestem a törvényben azt, hogyan segítik a gyerekeket abban, hogy felismerjék az abúzust (ami lehetne a "szexuális propaganda" témája is), hová fordulhatnak segítségért, hogyan segít a szülőknek, szakembereknek felismerni a szexuális abúzus jeleit, hiszen ezek többsége családon belül, ismerős által kerül elkövetésre. Nem ír arról, hogy mi lesz miután az elkövető visszamegy ugyanabba a családba, nem foglalkozik az áldozat semmiféle támogatásával (pl. nem kapnak semmilyen állami terápiás segítséget az áldozatok). Nem foglalkozik széleskörű társadalmi edukációval, hogyan és mit tehet az egyén a társadalomban (most éppen másra kell a plakátkampány --> dühös emoji). Nem kötelez intézményeket és nem támogatja abban őket, hogy saját gyermekvédelmi rendszereiket kidolgozzák és támogatást kapjanak a felderítéshez. 

Mélységesen szomorú vagyok, ahol gyászolom a bennem lévő magára hagyott gyereket és azokat, akiket szintén magára hagynak pusztán azzal, hogy nem vesznek róluk tudomást.

A Fidesz által tákolt Alaptörvény szerint a a XVI. cikk (1) bekezdésben rögzíti, miszerint „Minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz.” Joga van a védelemhez és gondoskodáshoz, de nem jut.